Feltámadás

Húsvétra készülődve eszembe jutott egy régi történet….

Édesapám hatvan egy éves volt, mikor egy nagyon meleg nyári napon balesetben meghalt. Hirtelen halála megviselte az egész családot. A fiam hét, a lányom négy éves volt akkor. Édesanyám sokat bánkódott, de a gyerekeknek mindig sikerült mosolyt csalni az arcára.

Édesapám áprilisban született, s a Húsvét is a hónap végére esett. A halálát követő évben bizony nagyon nehezen viseltük a hiányát, főleg így ünnepek táján. Édesanyám szomorúan üldögélt a fotelban, miközben a fényképét nézegette. A fiam egy ideid csendesen figyelte, majd oda állt mellé, s miközben a karját simogatta, azt mondta:

• Ne szomorkodj Mama, már nem kell sokat várni. Meglásd a Gyula papa is hazajön!

Édesanyám csodálkozva nézett rá, s meglepetésében csak ennyit mondott:

• Bárcsak így lenne! …

• Meglásd így lesz! Hazajön! – bíztatta a fiam.

A fiam különös gonddal készülődött a Húsvéti Ünnepekre. Ajándékokat készített, segített feldíszíteni a lakást, friss virágot szedett. Szemmel láthatóan sürgött- forgott, s nagyon izgatott volt.

Édesanyámmal időnként csodálkozva összenéztünk, s azon tanakodtunk, hogy vajon mi lelte ezt a gyereket. Vajon miért várja ennyire a Húsvétot?

Eljött a Húsvét, s a fiam izgatottsága akkor sem csökkent, amikor kis kosárkával a karján meglelte az ajándékokat a kert virágai között, vagy a gyümölcsfák ágain. Míg keresgélt a kertben, gyakran szaladt a kapuhoz, s várakozón kitekintett.

• Kit vársz annyira? - kérdeztem. Eljönnek a barátaid?

• Igen, őket is! – mondta lelkesen, s huncutul mosolygott, mint aki tud valamit, de nem árulja el, nehogy elrontsa a meglepetést.

Elteltek az Ünnepek, s az utolsó estén, a fiam szomorúan, magánya mélységes csendjében üldögélt az ágyán. Mindig nehezen aludt el, de most…  valahogy ….  még elárvultabb volt. Szemmel láthatóan bántotta valami. Odaültem az ágya mellé, s megdicsértem, hogy milyen sokat segített, s hogy milyen figyelmes volt mindenkivel. Láttam, hogy jól érezte magát a barátaival, de azt is, hogy más valakire is várt. Csendesen megkérdeztem:

• Mondd csak kisfiam! Kit vártál annyira?

• A Gyula papát! – mondta csalódottan.

• Tudod, a Papa meghalt…

• Igen, de Húsvét van! Azt gondoltam, hazajön! Mit gondolsz, miért nem talált haza?

• …. de drágám…  a Papa már máshol lakik … máshol van az otthona… - simogattam a fejét vigasztalóan.

• Igen, tudom .… de most, Húsvét van! Édesanya…. HÚSVÉT VAN! – mondta könnyes szemmel.

Először nem értettem! A felnőttek asszociációs képessége bizony nem vetekedhet egy gyermek misztikus világával. Nehezen értettem meg, mit is akar mondani….

A gyermekeim „Vasárnapi Iskolába” jártak, s jól ismerték a Bibliai történeteket. Így a Húsvét és a Feltámadás misztériumát is. A fiam számára ez az ünnep egyet jelentett a feltámadással. Szentül hitte, hogy nemcsak Jézus kelhet újra életre. Ő volt ugyan az első, akivel ez megtörtént, Ő adta hírül, hogy az ÉLET ÖRÖK. Számára ez azt jelentette, hogy mindenki, aki meghalt, Húsvétkor, annak rendje-módja szerint a régi fizimiskájában újra életre kel, s hazamegy az addigi családjához, ugyan úgy, mint Jézus. Mérhetetlenül csalódott volt, hogy ez mégsem történt meg.

• Mit gondolsz, miért nem talált haza? – kérdezte még egyszer.

• Tudod, Jézus óta senkivel sem történt meg – vagy legalább is ….  nincs tudomásunk róla - hogy ugyan abban a fizikai állapotában, amilyennek a családja ismerte, haza tért volna.

• Miért?

• Mert az Ő feladata annyi volt, hogy szeretetre tanítsa az embereket, s megértesse velük, hogy az élet, a létezés örök. Meghalt, majd harmadnap – ugyan abban a fizikai testben – életre kelt. Így bizonyítva tanítása igazát.

• Hogyhogy örök, ha mi nem látjuk újra azokat, akiket szerettünk?

• Biztosan láttad a tulipánokat a kertben. Minden évben új és új virágokat hoznak, de minden virág más és más. Olyan, mint az előző évben, s mégis más a magassága, a levele, a szirma formája és színe, az illata …. de a hagymája, a  növény életének forrása, ugyan az. Megújul évről évre. Folyamatosan kihajt, majd elhervad. Örökös körforgásban van. Ez jelenti azt, hogy az élet folytonos, de úgy is mondhatnám, hogy örök. Ez emberi élet is ehhez hasonló. Habár más testben, de az ember is megújul, újra és újra.